Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Simicska az index bekebelezésével folytatja, amit elkezdett. Építi Vona Gábor pártját.
„A Simicska-média már egy ideje a Jobbik szócsöveként dolgozik. Január óta a Hír TV és a Lánchíd Rádió többezer interjúban, riportban, beszélgetésben és tudósításban adott felületet a Jobbik különböző rendű, rangú embereinek. Elég megnézni egy Hír TV-s híradót, vagy a Szabadfogást és már mindenki ért mindent. Mint ahogy nem kell éles szemű olvasónak sem lenni ahhoz, hogy lássuk, a Nemzet-csoport mindent megtesz azért, hogy elfogadtassa a közvéleménnyel az emberarcú Jobbikot (lásd például a megszelídült Toroczkai-portrét néhány nappal ezelőttről).
Szóval Simicska és Vona együtt focizik és nagyon úgy tűnik az index lesz az új pálya.
Az áthangolás már el is kezdődött. Az index független zsurnalisztái az utóbbi időben már megértő hanggal kezelték a Jobbik-kongresszus közeledtét és látunk majd még csodát. Nemsokára már azt sem tudjuk majd eldönteni, hogy indexet olvasunk-e vagy alfahírt.”